A határon átlépve kiderült, hogy Romániába nem kell motorra matrica (mert minden másra egyébként kell, akkor is, ha csak földutakon közlekedsz). Ez kicsit feldobott, ráadásul utána a meglehetősen rámenős zugváltók között is sikerült elszlalomoznom, hogy rátérjek a 7-es útra, ami utána egészen Bukarestig elkísért, leszámítva a Pitesti és Bukarest közötti 120 km autópályát. Nos, minden várakozásommal, és jólértesült ismerősöm és rokonom véleményével ellentétben az út tök jó! Sőt, megkockáztatom, a legtöbb helyen autópálya minőségű, egy kis apróságot leszámítva. Az egyébként tökéletes felületű úton ugyanis időnként meglehetősen váratlanul van egy-egy nagyobb lyuk. Átlagosan olyan 30*50*15 centisek lehetnek, de vannak nagyobbak is. Autóval ez akár para is lehetne, mert általában a két keréknyom valamelyikén van, viszont motorral egyszerűen elmész mellette, és élvezed az egyébként tökéletes felületet. Nem tudom, miért alakulhattak ki, lehet a vízelvezetés nem különösebben hatékony megoldásának következménye) ugyanis a helyi utakon bizony esőben jócskán meg tud állni a víz).
Az Aradig lévő 80 km-t villámgyorsan bedaráltam, mert a román alföldön viszonylag kis forgalom, és jól belátható hosszú egyenesek fogadtak, így a kamionok sem akasztották meg a haladást, kellemes 7-7.5 ezer körüli fordulatszámmal tudtam cirkálni. Gyakorlatilag Kecskeméttől kezdve folyamatosan rendkívül baljós felhők kísérték utamat, de akkora mázlim volt, hogy ebből Aradig csak a vizes utakat, és időnként egy-egy kósza cseppet láttam a plexin, de semmi többet, mindig pont elkerültem az aktuálisan eső felhőt. Aradnál aztán kiszélesedtek a felhők, és a lehető legjobbkor beálltam felvenni az esőkabátot, ami nagyon jó szolgálatot tett, mert száraz kabáttal tölthettem a napot, és így az egyéb részeim vizesedése sokkal könnyebben tolerálhatóvá vált. Arad volt egyébként a legrosszabb része az útnak, az építkezések miatt voltak helyek, ahol földszerű utakon kellett szlalomozni a kettővel guruló kamionok között pár kutya zord tekintetének kereszttüzében. Aradon volt még egy érdekes látvány, valami szintben megemelt elkerülő utat akarhattak építeni, mert a város tele volt rozsdásodó vasbeton oszlopokkal, néhány helyen össze is voltak kötve, majd egyszer rákérdezek, hogy mi lehetett a cél velük.
Szerencsére a várost elhagyva újra jó minőségűek lettek az utak, így jó tempót diktálva tudtam haladni egészen Déváig. Ahogy az ember megérkezik Erdélybe, nagyon szép látvány, ahogy a síkságból fokozatosan kinőnek előbb a dombok, majd a hegyek, és látni a Kárpátok itt-ott havas csúcsait is Dél fele a távolban. Dévába körülbelül este hétre érkeztem meg, ugyanakkor tankoláskor a telefonra nézve rájöttem, hogy ez valójában nyolcat jelent, mert ugye a határnál az ember időzónát is vált. Így egy gyors hazatelefon után tovább is indultam Sibiuba, ami még olyan 170 km volt onnét az első tábla szerint. Szerencsére a következő szerint már csak 153, ennyit még sosem haladtam kb. 2 perc alattJ, bár valószínűleg nem én léptem át a hangsebességet, csak nem teljesen állandó módszertannal becsülték meg a távolságot.
Az óraállítás ellenére szerencsére nincs annyival keletebbre az ország, ezért viszonylag világosban tudtam megtenni a még hátralévő szakaszt, kb. háromnegyed 10 fele lett teljesen sötét, amikor már kb. 10 km-re voltam a városhatártól. Itt a kinyomtatott térképnek hála villámgyorsan megtaláltam a rendkívül bájos szállást (erről kivételesen van kép, csak nem tudtam még felvarázsolni a gépre), ahol egy szót se beszélt a néni angolul, de szerencsére a lánya (?) igen, és így sikerült is tisztáznunk, hogy mit is szeretnék, és az estét már egy közeli non-stopban szerzett Bergenbier (ez Norvégia miatt különösen jópofa, pedig ott nincs is Bergen sör, hacsak a Hatleberg konyháiban tenyésztett löttyöt nem nevezzük annak) társaságában tölthettem. Sajnos városnézésre nagyon már nem maradt erő, ezért csak a közeli utcákat jártam be, ahol megnéztem a kóborkutyákat, (szerencsére Damjanich utca nem volt, így nem is támadtak), illetve egy kellően illuminált násznépet (szombat volt, ugye).
Kutya egyébként Sibiuig Aradon kívül nem sok jött még szembe, leginkább az utakon láttam őket, kétdimenziós állapotban, de volt ott lapos róka, és a földhöz túlságosan hozzásimuló macska is. Nem tudom, hogy ennyit ütnek el, vagy csak ritkábban takarítják az utakat. Később megfogalmazódott bennem ennek kapcsán egy evolúciós elmélet, miszerint egyre kevesebb olyan kutya lesz, akik járműveket kergetnek, mert jellemzően belőlük lesznek a lapos kutyák, és azok már nem igazán szaporodnak… Másnap reggel beszereztem zsemlét és juhsajtot, és az Erdélyi osztálykirándulásunk emlékére azt ettem egész nap. Egy napig egyébként finom is volt, ott is ha jól emlékszem csak úgy az első hét vége fele kezdtünk megcsömörleni tőle és sóvárogni egy kis vaj vagy zöldség után.
Ha esetleg a fotókat hiányolná valaki, a szállást leszámítva azért nem raktam fel, mert nincsenek. Motorral bonyolult dolog a fotózás, hacsak az embernek nincs GoPro-ja, mert míg a kocsiból felkapod a gépet és oldalra kattintasz egyet, itt meg kell állni, letámasztani, levenni a sisakot, a kesztyűt, elővenni a fényképezőgépet a táskából, szóval legalább egy 5-10 perces művelet. Megállni meg leginkább benzinkutakon álltam meg, azon pedig nincs sok fotózni való, tök ugyanolyanok, mint otthon.
